Elnőiesedett férfiak...

2006.12. 04.

Utcán loholva a munkahelyem felé, megütötte a fülem egy telefonbeszélgetés, amit egy férfi folytatott, és feltételezem a vonal túlsó végén egy nő lehetett.
A beszélgetés lényege csak annyi volt, hogy a férfit valahogy megsértette a telefonáló, és úgy érezte, neki ezt el kell mondania mennyire rosszul esett neki és mennyire bántja és, hogy Ő igazán nem érdemelte volna ezt.
Azt nem tudtam meg, hogy konkrétan miről volt szó, de a férfi mozdulatai, artikulálása és a mondandója elgondolkodtatott.
Felidéztem közvetlen közeli ismerőseim, kapcsolataim és arra jutottam, hogy valóban van valami abban, amire ennek az irománynak a címe utal.
Igaz ez már lassan közhelynek számít, hisz ez egy elég vitatott téma, de úgy igazából ma reggel tudatosult bennem és kezdtem el foglalkozni a gondolattal.

2007. 06. 19.

(Fiókból elővéve, leporolgatva és tovább elemezve.)

Azóta ez még jobban megerősítést nyert. Azt kell látnom, hogy a környezetünk is ezt sugallja, minden külső behatás csak elősegíti ezt a folyamatot. Lásd média, divat, testápolás, egészségügy, egyenjogúság hirdetése, stb.
Egyre kevésbé érzem azt a különbséget, ami mondjuk 10-15 évvel ezelőtt volt. Korábbi időkről ne is beszéljünk, amikor akár még egy egyetemre való bejutásnál is diszkrimináltak nemek szerint, munkát és politikát nem is említek, mert akkor soha nem lenne ennek a témának vége.
Egy ilyen gondolat, annyi mást hoz elő, hogy akár napokon keresztül tudnék írni erről és az ehhez kapcsolódó jelenségről. Nem azt mondom, hogy ellenzem, de valahogy a férfiak kezdik azt az erőt sugárzó tiszteletet elveszíteni a szememben. Gyakrabban fordulnak plasztikai sebészhez, készítenek alapozót férfiak részére, hordanak jellegzetes „női” színeket, hisztisebben tűrnek el egy kisebb betegséget, mint egy 4 éves gyermek.
Ez csak néhány példa abból a százból, amit ide írhatnék. Mindig is köztudott volt, hogy a nők fájdalomtűrő és teherbíró képessége nagyobb volt, de akkor meg ne verjék a mellüket a pasik, hogy ők a „férfiak” az erősek és a rettenthetetlenek.
Amint valaki leleplezi a gyengeségüket egyből sértődötten tagadnak,ami még jobban alátámasztja a hipotézisem. Persze képtelenek szembesülni ezekkel a vádakkal és ha mégis megteszik, akkor pedig határozottan tagadnak és csak alattomos vádaskodásnak fogják fel.
Nem általánosítani akarok csak ez lassan már egy tömegjelenség lesz.
Egyre több olyan helyzetbe kerülök én is, ahol gyakori fül- és szemtanúja vagyok hasonló nyafogásnak. A lelki érzékenységről nem is beszélve…
Nem is gondolnánk, hogy egyes férfiak mennyire érzékenyek tudna lenni valójában egy-egy csalódás, szakítás vagy egyéb szomorú esemény következtében. Abban nem vagyok biztos, hogy ez eddig is így volt vagy csak jobban tudták és akarták leplezni az érzelmeiket korábban. Manapság a csapból is az folyik, hogy mutassuk ki az érzelmeinket, ne törődjünk a következményekkel, csak éljünk a mának, hisz lehet nem lesz holnap. Na, ezt most egy kicsit kiéleztem, de napi több ehhez hasonló e-maillel bombáznak, hogy az nekem milyen jó lesz, ha rámosolygok minden emberre, hisz visszakapom. De mi van akkor, ha éppen nincs jó kedvem és nem akarom elővillantani colgate reklám vigyorom a sarki fűszeresnél?!
Valóban ki kell mutatni az érzelmeinket, de csak a megfelelő embereknek és akkor, amikor mi látjuk helyesnek. Igenis vannak olyan érzelmi kirohanásaink, amit meg kell tartani, mert esetleg többet ártanánk a közzé tételével. Ilyenkor jobb szépen, csendben, egyedül megoldani.
Mindenben kezdünk a szélsőségek felé hajlani és egyre nehezebbnek tűnik megtalálni azt a bizonyos arany középutat.
Picit bíráskodva a média az, amit elítélek. Saját értékelésem szerint minimum 60%-ban befolyásolja az emberek véleményét a külvilágról. A média a legjobb fegyver a világon.. és egyben a legártalmasabb. (Mondja ezt egy újságíró végzettségű, reklám-marketinges, akinek ez kellene, hogy legyen a kenyérkereseti forrása.)
Céltudatosan használva óriási eredményeket és károkat tudunk vele elérni. Minden időzítés és helyezkedés kérdése.
Nagyon eltértem az eredeti témától, ezért is mondtam, hogy nagyon sokat lehetne erről írni, hisz ezek a dolgok egymással karonfogva sétálnak közöttünk.
Visszatérve a férfiúi érzékenységhez még hozzáfűzném, hogy nem hiszem, hogy én el tudnék viselni valakit hosszú távon a közvetlen környezetemben, aki ehhez hasonlóan viselkedne.
Szerencsésnek mondhatom magam ilyen szempontból, mert nem vagyok eme veszélynek kitéve.

A nők elférfiasodása is megérdemel egy külön fejezetet… Hát még a média…
Lesz még miről csemegézni.