Túlolvasott....

...lettem ma.
Egész nap a neten böngésztem érdekes blogok után. Sikerült is párat találnom. Esti rohangálásom után leültem a gép elé és mindenféle irományokon csemegézve rájöttem, hogy amit csinálok az bohóckodás. Valaki már megírta helyetem, hogy úgyse tudjuk visszaadni az érzést, amit átélünk, hisz képtelenség másoknak leírni egy illatot, egy látványt vagy akár egy hétköznapi tárgyat. Minden tiszteletem és elismerésem azoké, akiknek ez sikerül.
Persze a blogok nagy része nem erről szól. Nekem jól esik leírni a pillanatnyi gondolatom, amit nem tudok mással megbeszélni, vagy akár egy kósza elképzelést, ami talán arra se érdemes, hogy kibeszéljem. Beleolvasgatva régi bejegyzéseimbe, jókat mosolygok magamon, mert néha magam se tudom, hogy akkor mit akartam közölni a nagyvilággal.
Ma olvastam egy nagyon lebilincselő naplót és rádöbbentett arra a tényre, hogy én soha nem leszek képes ennyire kitárulkozni. Sóvárogva kalandoztam el, hogy mi lenne, ha én is hasonló nyíltsággal vállalnám fel az intim életem, fájdalmam, örömöm.
Nem tudnám megtenni. Agyam legmélyén mindig megíródnak ezek a részek is, de talán gyáva vagyok ahhoz, hogy publikáljam.
Nem merek szembesülni azzal, hogy valaki túl sokat tudjon rólam.
Nem merem felvállalni az érzéseim a nyílvánosság előtt, mert tudom, hogy vannak emberek, akik visszaélnének ezzel. Így maradok a semmitmondó, közömbös témák boncolgatásánál.
Ez a bejegyzés is túl sokat árul el rólam...