MInden szép és jó....

.. majdnem.
A babám egy tünemény. Imádjuk egymást és élvezünk minden egyes együtt töltött percet.
Sose voltam boldogabb és sose láttam Nála szebbet ebben a rohanó, anyagias, érzelmetlen világban.
De mindenhol ott van a de...
Nálam is.
Az anyasággal semmi bajom nincs, eddig minden váratlan helyzetet a körülményekhez képest higgadtan kezeltem és mindenből igyekszem a legjobbat kihozni.
Viszont vannak olyan dolgok, amik nem csak rajtam múlnak.
Itt jön az időjárás, a kötöttségek -helyhez és időhöz- és a társadalmi elvárások. Vagyis kezdek itthon megzakkanni. Na nem kell megijedni, nincs semmiféle önpusztító gondolatom és nem is a szülés utáni depresszióról van szó, csak időnként észre veszem, hogy nem tehetem azt, amit szeretnék.
A korlátok zavarnak, amelyekbe a nap minden percében beleütközöm. Nem mehetek oda, ahova szeretnék. Nem csinálhatom, amit szeretnék.
Igaz ez nagyon le van egyszerűsítve, de a lényeg ez.
Teljesen lázba jövök, ha eljutok a sarki közértig. Minden percét élvezem a sorok közötti céltalan bámészkodásnak. És az emberek, azok maguk a kánaán. A boltos biztonsági őr már ismer látásból és mindig van hozzám pár kedves szava. Na, az a pár szó, felér egy szerelmi vallomással a nagy Ő-től.
Hiányzik a társaság, a mozgás, az alvás. :)
Sokakban most az merül fel, hogy ez mind szép és jó, de vegyem már észre magam, hogy mit kaptam cserébe.
Pontosan tudom mit kaptam az élettől és értékelem is, de miért kell, hogy ezzel elszakadjak a külvilágtól?
Ez a szemét influenza is ellenem dolgozik, hisz nem ajánlott emberek közé menni a babával. Látogatókat se nagyon fogadunk, mert ki tudja ki, milyen bacit hordoz.
Összeesküdött a világ ellenem és paranoiába kergetett.
Már azon kiakadtam, hogy a kocsiban egy rózsaszín bebe szájápolót találtam. Első gondolataim között az volt, hogy miért vesz a párom rózsaszínt (nem tudom milyenek vannak) és mi van, ha nem a páromé??!! Ha nem az övé, akkor kié?
Tudom, hogy ezzel csak magamat stresszelem és nincs semmilyen okom az aggodalomra, de nem tudok tenni az ellen, hogy mindenféle önmarcangoló gondolatok kavarognak a fejemben.
A legtöbb ilyen gondolatot persze magamban tartom, mert hülyeség. Lehet ez is a baj.. Lehet el kellene mondanom vagy csak kiállnom egy hegytetőre és kikiabálni magamból.
Megtenném, ha nem lennék a lakáshoz kötve.



Holnap viszem Ninust oltásra.
Mondanom se kell, hogy alig várom. Napok óta tervezgetem, hogy mikor megyünk le, mit veszünk fel és még hova tudunk elmenni utána.
Hamar rájöttem, hogy sehova se megyünk utána, mert oltás után nem kellene mászkálni. Előtte lehetőségünk nem lesz, mert akkor lesz kajálás.
Így marad az itthoni megszokott rutin... Sokszor azt se tudom milyen nap van, mert mindegyik olyan egyforma.
Ez van.. Jön még a tavasz, amikor semmi se állíthat meg. :) Addigra utód is méretesebb lesz és könnyebben fogunk mozogni.

Következtetés: Ne szüljetek gyereket télen.