Végtelennek tűnő hetemet átvészeltem és egy nagyon jó zárást sikerült összehozni.
Drágám pénteken este meglepett. :)
Péntek délután úgy döntöttem, hogy lefekszem pihenni a kimerítő munka után. Eldőltem a nappaliban a tv előtt és 10 perc múlva telefonra ébredtem. Azt se tudtam ki az. Ugyanazzal a mozdulattal kikapcsoltam és egyben ki is nyomtam a hívást. Kb. 3 órás alvás után tértem magamhoz és és riadtan kapcsoltam be csilingelő telefonálásra alkalmas készülékem. Még be se töltött a háttérkép, amikor már csörgött. Ki lehet találni ki volt az. Csatsim :)
Megijedtem egy pillanatra, mert azt hittem a fejem lekiabálja, hogy már százszor hívott és én meg mi a fenének tartok telefont, ha be sincs kapcsolva.
Ezt megúsztam. Akkor hívott először. :)
Ő is fáradt volt még az út miatt és gondoltam úgyis marad otthon pihengetni. Beszélgetésünk közben is ezt magyarázta nekem, hogy inkább maradna és majd megbeszéljük a 7végénket, hogyan alakul a továbbiakban. Egy hiba csúszott a számításába. Jók a megérzéseim és ott cseszte el, amikor a házam előtt parkolt. Amikor már épp elköszönni készült, akkor megjegyeztem, hogy inkább jöjjön fel. :D
Nagyon örültem neki, fülig érő álmos vigyorral fogadtam… Ilyen meglepetés minden nap lehetne :P
Szombatra már nagyjából összeszedtem magam és kissé álmoskásan, de eljutottunk Érdre. Bográcsos vacsink után ismét csajos, vásárlós vagyis inkább nézegetős estét tartottunk. Sógornőmmel cipővadászatra indultunk. A végeredménye az lett, hogy ami igazán tetszett, az nem volt a méretemben és mindemellett rengeteg bűnroda topánkát láttunk. Miért kell nekem gyerekcipőt kinézni? :D
De nem ez volt a lényeg, nagyon jól éreztük magunkat és a csocsóasztallal való közeli intim kapcsolat se vette a kedvem. :D (Nem röhög!!!!!!) :D
Vasárnap igazi családias hangulatban telt. Ebéd után pancsi a gyerkőcökkel. :D Kék-zöld foltjaim megszámlálhatatlanok, de egyáltalán nem érdekelt akkor. Igaz most se :D
Nem is értem hogyan maradt energiám még estére ;)
Vasárnap estétől egészen ma reggelig édeskettesben voltunk és „pihengettünk”.
Ma reggel pedig miután kitett az autóból, ismét vissza a megszokott kerékvágásba. Helyet foglaltam bazi nagy asztalomnál és tervezgettem a gyártást az elkövetkező időszakra.. Néha elgondolkozom, hogy nem kis felelősség ez a munka, de én élvezem. Nem gondoltam, hogy ennyire változatos lesz. Valahogy az interjún jóval unalmasabbnak festették le ezt a logisztikai tervező pozíciót. Szárazan is hangzik, de reggel mindig izgatottan csinálom a riportokat az előző napról, hogy mi sikerült vagy mi nem és miért.
Mára ennyi elég belőlem..
Édesem most hívott és közölte, hogy itt van. Na most bekaphatja, mert nincs is itt. Mondtam neki, hogy ilyennel ne vicceljen, mert nem jó. :( Csak a kellemes csalódásokat szeretjük… és az nagyon nem jó, ha egy pillantra is, de beleélem magam, hogy mindjárt csenget és közben sehol sincs… Úgyhogy erről tessék leszokni, mert ki leszel fenekelve! :P
Csók a családnak :)
3 megjegyzés:
Hát igazából az én hétvégémmel ezt össze se lehet hasonlítani,mert nálam bulihegyek voltak már megint na de mindegy jók ezek a kis családi összejövetelek.Olyan kis meghitt meg minden ... Örülök,hogy jól érezted magad Meow! :)
Ha jó a társaság, csak jól érezhetem magam :) És most remek volt :)
De egy buli nekem is befigyelhetne :P
Okés és hozz magaddal még egy embert ;):DDDDDDD
Megjegyzés küldése