Most valahol ott vagyok, nem érzem a fejem, nem látok a szememmel és heves érzelmi viharok söpörnek végig rajtam... Egész nap az agyamat tompítom közhelyes, olcsó és igénytelen műsorokkal. (Beteg vagyok, ha nem jött volna le.. Közel 40 fokos lázzal nyomom az ágyat vagy a számítógép előtti széket.)
Hónapok óta először töltöttem el fél óránál többet a tv előtt és utólag elgondolkozva nem tudom megmondani mit láttam. Lehet bennem van a hiba... lehet a kereskedelmi adók ennyire gyenge felhozatallal rendelkeznek, de kettőn áll a vásár. Vagyis gagyi műsor, agyilag leépült nézőnek.
Kettőn áll a vásár.. Ezen most elgondolkodtam egy pillanatra, az élet más területein is.
Egy egészhez két fél kell... Ez az, amit én is keresek. Hallooooo.. Fél jelentkezz! :)
Gondolataim csaponganak, mert fel szemmel leragadtam egy csöpögős, romantikus filmnél a Hallmarkon. Lényege az, hogy egy sokéves kapcsolat után a férj összejön egy fiatalabb nővel és otthagyja feleségét a 3 gyerekkel. Jellegzetes sztori, asszony szenved, nem találja a helyét egészen addig, amíg egy új pasi érkezik a kis poros amerikai városba...
Lényeg a lényeg.. Elgondlokodtam, hogy mennyire nehéz lehet egy ilyen szakításon túltennie magát az embernek, mennyire erősnek kell lenni és nem mutatni a gyerekeknek a szenvedést. Nem vagyok benne biztos, hogy én hogyan kezelném a szituációt. Tudom, hogy ilyenkor nem szabad befordulni és ki kell használni a család és barátok támogatását és nem magunkban tartani a fájdalmat.
Milyen fontos az, hogy kit választunk társnak, honnan lehet tudni, hogy Ő lesz az..
Kockáztatni tudni kell, én nem tudok. Túl realista vagyok és az összes lábammal a földön állok, ami persze nem jelenti, hogy nem szeretek álmodozni, de mindig visszatérek a valóságba.
Néha úgy gondolom, hogy lehet nem is kell nekem az a másik fél, hisz olyan kicsi arra az esély, hogy számunkra az ideális partnert megtaláljuk. Kételyek közt vergődve nekem is el kell döntenem saját terveimet ilyen téren és aszerint kezdeni alakítani az életem. Vagy hagyom a falakat és tovább építem vagy lebontom és átadom magam a pillanatnyi érzelmeimnek. Utóbbi nem könnyű, mert még minden olyan bizonytalan, de ha nem adok esélyt, akkor az is marad.
Előző néhány hónapban nem egy és nem kettő randim volt... Jobban belegondolva lehet, hogy 2 kezemen se tudnám megszámolni. Amikor olyanra bukkantam, akinek komoly elképzelései voltak, attól elrettentem, aki meg valamilyen oknál fogva elérhetetlen volt, az kellett. Ez is Murphy törvénye lehet. És most megint ott vagyok, hogy nem tudok semmit :-)
Nem kapok elég visszajelzést vagy csak én nem veszem észre, de lehet én se vagyok egyértelmű.. Tudom... időőőőő.... De azzal is tisztában vagytok, hogy én meg türelmetlen vagyok... :)
Hónapok óta először töltöttem el fél óránál többet a tv előtt és utólag elgondolkozva nem tudom megmondani mit láttam. Lehet bennem van a hiba... lehet a kereskedelmi adók ennyire gyenge felhozatallal rendelkeznek, de kettőn áll a vásár. Vagyis gagyi műsor, agyilag leépült nézőnek.
Kettőn áll a vásár.. Ezen most elgondolkodtam egy pillanatra, az élet más területein is.
Egy egészhez két fél kell... Ez az, amit én is keresek. Hallooooo.. Fél jelentkezz! :)
Gondolataim csaponganak, mert fel szemmel leragadtam egy csöpögős, romantikus filmnél a Hallmarkon. Lényege az, hogy egy sokéves kapcsolat után a férj összejön egy fiatalabb nővel és otthagyja feleségét a 3 gyerekkel. Jellegzetes sztori, asszony szenved, nem találja a helyét egészen addig, amíg egy új pasi érkezik a kis poros amerikai városba...
Lényeg a lényeg.. Elgondlokodtam, hogy mennyire nehéz lehet egy ilyen szakításon túltennie magát az embernek, mennyire erősnek kell lenni és nem mutatni a gyerekeknek a szenvedést. Nem vagyok benne biztos, hogy én hogyan kezelném a szituációt. Tudom, hogy ilyenkor nem szabad befordulni és ki kell használni a család és barátok támogatását és nem magunkban tartani a fájdalmat.
Milyen fontos az, hogy kit választunk társnak, honnan lehet tudni, hogy Ő lesz az..
Kockáztatni tudni kell, én nem tudok. Túl realista vagyok és az összes lábammal a földön állok, ami persze nem jelenti, hogy nem szeretek álmodozni, de mindig visszatérek a valóságba.
Néha úgy gondolom, hogy lehet nem is kell nekem az a másik fél, hisz olyan kicsi arra az esély, hogy számunkra az ideális partnert megtaláljuk. Kételyek közt vergődve nekem is el kell döntenem saját terveimet ilyen téren és aszerint kezdeni alakítani az életem. Vagy hagyom a falakat és tovább építem vagy lebontom és átadom magam a pillanatnyi érzelmeimnek. Utóbbi nem könnyű, mert még minden olyan bizonytalan, de ha nem adok esélyt, akkor az is marad.
Előző néhány hónapban nem egy és nem kettő randim volt... Jobban belegondolva lehet, hogy 2 kezemen se tudnám megszámolni. Amikor olyanra bukkantam, akinek komoly elképzelései voltak, attól elrettentem, aki meg valamilyen oknál fogva elérhetetlen volt, az kellett. Ez is Murphy törvénye lehet. És most megint ott vagyok, hogy nem tudok semmit :-)
Nem kapok elég visszajelzést vagy csak én nem veszem észre, de lehet én se vagyok egyértelmű.. Tudom... időőőőő.... De azzal is tisztában vagytok, hogy én meg türelmetlen vagyok... :)
1 megjegyzés:
Kaland?:)Belefér és az is,hogy realista maradj ami egy kicsit se baj mert így nincs csalódás...nem baj ha az ember két lábbal áll a földön ami akár lehetett egy korábbi csalódás eredménye ami miatt azok a falak keletkeztek,de én azt gondolom,ha az illető szeret akkor ezt is megérti és hagy neked elég időt és ne te hanem ő várjon türelmesen.Pusza!:)
Megjegyzés küldése