Vagyok..

... majd egy esős napon írok egy adagot....

Őööö.. lehet inkább havas napon lesz ;) Mostanában nincs kedvem írni...

Tudatlanul...

... várom a vizsgálati eredményeket. Senki nem mond semmit, csak orvosról orvosra megyek. A krónikus arcüreggyüszi meg se lepett, amikor közlte a házidokim. Megemlítette, hogy a gyulladt nyálkahártya darabokat majd műtéti úton el kell távolítani. Különösebben nem izgatott fel a hír, mert nem ez érdekel.. Nem ettől ájultam és nem ettől voltam mocskosul szarul....
Türelmesen várok, ez a sorsom.. De legalább apa itt van velem és ápolgat. Hmm... Mondjuk inkább azt, hogy idehozza, amire szükségem van. :) Ápolgatásra nincs szükségem, csak pihenésre.. Abból meg jut bőven. Nagyokat alszunk és pihizünk.. Más dolgunk sincs..
Most pedig megtámadom a konyhát és előkészítek pár dolgot a holnap ebédhez. Csak lassan és nyugodtan, ez a mottóm.. Minden megvár. :)

Pánik...

...uralkodott el rajtam ez elmúlt napokban.
Csütörtökön kezdődött, belázasodtam és folyamatos hőhullámaim voltak... Akkor még valami vírusra gyankodtam, bár semmilyen más tünet nem jelentkezett.
Pénteken ez csak fokozódott,napközben hirtelen belázasodtam és iszonyúan elkezdtem szédülni. Az első ájulásom nemsokkal ezután következett be...
Hamarosan jött a második is, ami már szolidabb volt, tudtam, hogy jönni fog és leültem.
Nagymaminál voltam és csak azt éreztem, hogy csúszok le székről és távolról hallottam a hangját, de nem fogtam fel mit mond.. Minden elsötétült.. Pár másodperc alatt magamhoz tértem és csak a mami sopánkodását hallottam, hogy mi van velem és milyen fehér vagyok és nem értette, hogy mi történt. Szegénykém jobban megijedt, mint én.
Próbált meggyőzni, hogy maradják nála és azonnal hívjunk orvost. Ő is tudja, hogy csak én vagyok neki....
Mondtam, hogy jobban vagyok és semmi szükség rá, majd 7főn elmegyek mindenféle orvoshoz egy alaposabb kivizsgálásra. Nagyjából sikerült megnyugtatnom, de megígértem neki, hogy bármi bajon van, azonnal hívom.
Közben sógornőm is halálra aggódta magát, mert jeleztem neki is az eseményeket...
Alig vártam, hogy hazaérjek a mamitól és lefeküdjek pihenni.. Kicsit kezdtem jobban érezni magam és ezt kihasználva beindítottam a mosógépet és elkezdtem pakolászni.
Ez hiba volt... Ismét szédülés kerülgetett és akkor már tudtam, hogy nincs mese, le kell feküdnöm.
Ledőltem a nappaliban és bekészítettem egy kancsó vizet, hogy még azért se kelljen kimennem.
Lázas voltam... Fél óra alatt megittam és újabb fél órán belül megcéloztam a mosdót.
Odafele semmi bajom nem volt, de ahogy visszatértem a szobába, valahogy elvesztettem az egyensúlyom... Éreztem, hogy csuklik össze a lábam és minden sötétül.. Azt is éreztem, hogy semmit se tudok tenni...
A földön tértem magamhoz iszonyú fejfájással és egy macskával a hasamon.
Minden erőmet összeszedve feltápászkodtam és kimentem a fürdőszobába rendbehozni magam. Akkor ért a legnagyobb meglepetés. Valami szarvcsökevényre emlékeztető pukli kacsintgatott vissza a tükörből.
Visszasiettem a nappaliba és megpróbáltam újraélni a történteket.. Hamar megtaláltam a púpom okát. A szemét kanapénak a karfája az utamba került és sikeresen lefejeltem.
Kemény, tömör fenyőfa és kemény agyar.
Ekkor jutottam el oda, hogy nem maradhatok így itthon, felügyelet nélkül, mert életveszélyes tárgyak vannak mindenhol. Felhívtam sógornőm és elmeséltem az újabb balesetem. Dinussal el is indultak hozzám. Addigra összepakoltam a kis cuccaimat, pontosan egy bőröndnyit és vártam, hogy ideérjenek.
Este már Dinusnál voltam és pihentem... Beszélgettünk sokat. Én csak meséltem, meséltem és meséltem.. Egészen addig, amíg el nem aludtunk éjjel 1 körül.
Tudtam, hogy párom a világ végén van a szüleinél és sokat nem tud csinálni...
Az egész hétvégét végiglustiztam. Enni nem nagyon ment, az a kevés is, ami lement, hamar kijött.. Ma kicsit megijedtem újra, mert akármit próbáltam magamba gyömöszölni, az mind távozott szájon át.
Ma már ismét itthon vagyok és pihenek.. Holnap kezdődik az orvosi macera. Házidoki, beutalók, vizsgálatok....
Nem hagyom annyiban, mert ennek már korábban is volt jele.. Nagyon gyakori migrénes rohamaim voltak és egyre elviselhetetlenebbek...
Holnap indul a nyomozás, addig meg marad a para, hogy ne legyen semmi komoly.

Hazánk

Tegnap szerelmemmel autókáztunk egyet. Úgy 600 km-t az ország területén.
Sok szép tájat láttam.. Piliscsaba és környéke, Dombóvár...

Szabadon szökdelő őzek, legelő lovak, síri csend...
Naturalista illemhely... Egy bokor tövében, fűcsomó tetején, természet lágy ölén...
Tücsökciripelés, madárcsicsergés...

Íme egy kép



Nem tudja visszaadni azt a vizuális élményt, amit életben nyújtott, de ha már egy töredéke sikerül, az is elég.

Még mindig Dánia

Valahol ott tartottam, hogy elmentük abba az olasz étterembe.
Vacsi után egy gyors pancsi, majd álomittasan zuhantam a hatalmas ágyamba.
Reggel 7-kor az szálloda éttermében találkoztunk és a rövidke reggeli után már indultunk is Grundfos központjába.
Egész napos fejtágítás, 200 km-es autókázás oda, majd vissza. Legalább a fejem sikerült kiszellőztetni a training után. Nem csak a fejem fújta ki, de a lelkem is.
Nem készültem én erre és csak 2 kötött pulcsit vittem magammal, meg egy vékony pamutot. Mindet felvettem és erre a szőrös mellénykém... Hááát.. Még így se volt melegem. Ott északon olyan 10 fok lehetett, de nem ezzel volt a baj, hanem a széllel. Csípős, hideg és alattomos volt.
Egészen a csontomig hatolt a hideg, de még így is maradtam volna. Vártuk a fókákat, fürkésző pillantásokkal figyeltük a vizet és a partot. Vártuk, hogy az egyik kis gombszemű, simabőrű kitogyog a partra és uszonyaival tapsolva fogad mindket. Ezt azonban ott elszúrtuk, hogy hal nélkül érkeztünk. :) Meg kellett elégednünk azzal, hogy láttunk két csöppséget a part mentén pancsolni.
Ha még egyszer elmegyek, akkor viszek magamnak sapkát, irhabundát és egy hálózsákot, majd a homokba telepedve fogom őket figyelni. :) Jah, és a 3 vödör halat se hagyom otthon.

Azért kicsit furcsa volt a környezet.. Eddig pálmafákhoz voltam szokva a tenger közelében és most valahogy kicsit bizarr volt a fenyőket látni... Nem tehetek róla, mediterrán vérmérsekletem van, ezért is éltem 6 évet a Földközi-tenger partján.

A lényeg, hogy dániai utam eseménydús, kalandos, izgalmas és vicces volt.
Tetszett, hogy nincsenek ideges emberek, egész országot behálózó bicóutak vannak, tiszták az utcák és a kocsma előtt hagyhatod a cajgád, akár 3 hétig is, kiláncolatlanul... Senkinek se fordul meg a fejében, hogy ellpoja...


Út a tenger felé

Valami bűzlött Dániában....

... trágya :-)

Ugyanis trágyázási szezon van... Mivel minden bio, ezért csak természetes trágyát használnak. Éreztük is, lépten-nyomon.

Nagyon jó volt az út, a repülő rázós volt és vicces, főleg Amsterdamból, de szerencsénkre vagy inkább az utaskísérő személyzet szerencséjére elhagytuk a gépet. Reggel 9-re jött értünk a taxi és vitt minket a reptérre, majd 11:50-kor felszálltunk és célba vettük Amsterdamot. Volt másfél óránk ott, úgyhogy kényelmesen meg tudtunk ebédelni.
Na de a repülőút!!! Manfred, a steward-ok gyöngye volt. Feltehetően meg volt róla győződve, hogy a hátártalan jókedvünk magyarázata egy amsterdami coffee shop-ban keresendő. Még az út elején megkérdezte, hogy mi az öröm tárgya, és megemlítette, hogy biztos hazamegyünk és annak örülünk ennyire. Ki kellett ábrándítanunk, hisz pont az ellenkezője volt igaz. Élveztük, hogy kicsit kiszabadultunk a mindennapi rutinból és szabadon garázdálkodhatunk Dániában.
Az utaskisérőkről annyit, Manfred leginkább egy 80-as évek eleji Plaboy cimlapfiú kiöregedett változatának felelt meg. Esténként Amsterdam piros lámpás negyedében egészíti ki kersetét egy meleg fuvallatú, füstüs lokálban.
Társa, aki most legyen Hans, pedig a Kék Osztriga bőrszerkós csapatát erősíti. Csini kis fülbevalójánál már csak a 5000 dolláros műfogsoroa csillogott jobban.
És végül Inge, aki az NDK vizilabda-válogatott masszőre volt.
Két ajtós szekrényre emlékeztető háta és egy hólapátnak is kényelmesen beillő kezei nem voltak bizalomgerjesztőek.
Kiskutyaként bólintottam, amikor a kv-t kínálta. Nem mertem ellenkezni, hisz láttam a kezeit...
Életem legrosszabb kávéját ittam meg, a leghazugabb mosollyal az arcomon.
A kv végén már szinte magamat is meggyőztem, hogy olyan volt, mintha a Starbucks-ból kaptam volna frissen gőzölögve.
2. landolás után, kéjesen nyögve huppantam be a tágas bérautónkba.

Tudtam, hogy a kényelmes szállodai szoba már csak 1 órányia van, a 2 repülőút után az meg már semmiségnek számított. Nem éreztem a lábaimat és már csak egy forró zuhanyra vágytam.
Átvettem a "kulcsot" és másodpercekkel később már az óriási franciágyon hevertem...


A háttérben az ott egy tó... Egy golfparadicsomban található a szálloda... A training után délután, az ágyból netezve gyönyörködtem a kilátásban. Minden nap vagy 15 percig :D Ugyanis kb. annyi időm volt pihenni, mielőtt elindultunk volna aznapi kirándulásunkra.
Első este volt 10 percem összeszedni magam, a társaság vacsizni indult Viborgban.
Egy hangulatos olasz étterembe tévedtünk be, ahol pár órára elfeledtették velünk, hogy Dániában vagyunk. A pincér tökéletes olaszsággal kínálta az aznapi menüt..
A zene, az illatok, a látvány.. Minden annyira olasz volt.
Mindent megkóstóltunk.. Ettünk ossobuco-t, grillezett egybe rákocskákat, isteni salátákat és husikat.
Ez az étterem utcája:



Éjszakai kiadós alvás után, reggel pihenten ébredtem és izgatottam vártam a Bjerringbro-ba autókázást. Kiváncsi voltam az anyaválallatra és mindenkire, akivel találkozónk volt. Végre alkalmam nyílt megismerni azokat az embreket, akikkel napi kapcsolatban vagyok már egy éve.

Még néhány kép:

Szobámból a kilátás (éjszaka kicsit para volt, hogy a tópartra nyílt a teraszajtó, ahol emberek bicóztak, sétáltak és futottak, de ez nem az az ország volt, ahol aggódni kell ilyen miatt)



Legoland:




Skegen.. Útban Dánia legészakibb csücske felé:





Ez pedig már Grenen, a csücsök



Ahol A Balti és Északi tenger találkozik:



3 pulcsiban és bundásban is fagyoskodtam:



Kikötő és szélmalom (balra látszik egy) :o)



A beszámolót majd folytatom.

Újra nagypapi...

Mostanában valahogy sokszor előkerült a halál témája. Voltunk temetőben, meglátogattuk nagypapát és a barátnőmet is....
Eszembe jutott, hogyha elköltözünk, akkor papi nem maradhat itt, mert nem lesz, aki kimenjen hozzá. Úgy döntöttünk mamival, hogy elvisszük, de Ő hallani se akar arról, hogy otthon a kispolcon tároljuk a hamvait. Korábban már szóba került, amikor még nem volt a költözés a téma, hogy szét kellene szórni a hamvait.
Megkértem nagymamát, hogy találjon ki egy olyan helyet, amit a papa nagyon szeretett. Pl, ahol megismerkedtek vagy valami hasonló jelentőséggel bíró, emlékezetes várost.
Feladtam neki a leckét, mert a mai napig nem kaptam erre választ. Gondoltam, hogy elmegyek arra a helyre és ott szórom el utolsó "létező" maradványait.

Ma azonban képtelen vagyok megtenni... Az utolsó kézzel fogható emlékem az egy urnában pihen. Csak annyi maradt belőle nekem... Nem tudok megválni tőle...
Nem tudom megtenni, még nem... Pedig el kell engedni a halottakat. Azt hittem már rég elengedtem, de kiderült, hogy ez mégsem olyan könnyű..
Azt is tudom, ha egy újabb temetőben helyezzük el, attól még nem lesz jobb. Nem akkor kell a szeretteinkre emlékezni, amikor virágot viszünk a sírhoz, hisz mindig velünk vannak.
Egy szeretetteljes gondolat sokkal többet ér a világ leszebb virágánál is..
Úgyhogy papa nem megye sehova... Nálam lesz.. Megkeresem neki az ideális helyet egy eldugott kis pocon, ahol mindig a közelemben lesz.. addig, amíg képes leszek útra engedni...
Porból lettünk, porrá leszünk....

Jelenem

Párom,
munka,
Dánia,
munka,
újság,
szabadság,
selejtezés,
csomagolás,
és munka....

In memoriam Nagypapi

Ma nosztalgiáztam. Nem vagyok álmos és csak nyomkodom a tv-t. Végül leragadtam a Kordás, utazós műsornál. Fél szemmel autókat böngésztem neten, másik szememmel meg figyeltem a varázslatos havas tájakat.
A műsor végén hirtelen felcsendült egy ismerős dallam, ami nem volt más, mint a Delta zenéje.
Mélyen bújkáló érzések és emlékek jöttek elő. Hirtelen láttam magam előtt a kicsi szobát, a zöld műszőrrel takart fotelokat és az ezeréves videoton tv-t, amin a nagypapával néztük minden 7végén a Deltát. Ez volt az a műsor, amit már akkor érdeklődve figyeltem, hisz mindig úgy éreztem, hogy valami különleges, futurisztikus dimenzióba repít. Ma már mosolyogva nézném végig bármelyik adást, hisz az akkor jövőbe irányuló elképzelések, eszmék, ma már múltnak számítanak és a jelenlegi tudományágak már messze felülmúlják a realitásunkat.
Hallom a nagypapám hangját, ahogy rácsodálkozik a tudósok vívmányaira és próbálja nekem elmagyarázni gyereknyelven.

Volt egy faliszőnyeg.... Amikor valami nem érdekelt, akkor azzal kötöttem le magam, hogy a sormintában található csíkokat számolgattam, amíg össze nem folyt a szemem előtt.


11 éves voltam, amikor a papa meghalt. Minden nyarat náluk töltöttem és rengeteg csodás emlékem kapcsolódik Gödöllőhöz. Sokszor, ha beteg voltam, akkor is náluk voltam, néha csak egy hétvégére is, de elmentünk.

Emlékszem arra, amikor beteg lett, nem tudtam felfogni mi történik. Illetve felfogtam, de nem akartam tudomást venni a betegségéről. Nem akartam látni, ahogy a szemem láttára leépül és egy élő halottá változik. Utolsó képem mégis az, amikor önmaga árnyékaként, összeaszott testtel fekszik és a mama egy nedves ronggyal törölgeti az ajkait. Már inni se tudott, érezni lehetett a halál szagát a szobában és tudtam, hogy bármelyik pillanatban elhagyhat minket.....
Megtörtént... Nem tudtam sírni egészen a temetésig. Napokon keresztül próbáltam megbarátkozni a halál gondolatával, próbáltam megérteni az élet rendjét, de nem ment.
A temetés végén azoban sikerült. Akkor tudatosult bennem igazán, hogy elvesztettem valakit, aki nagyon sokat jelentett nekem és soha nem foghatom meg a kezét újra.
Nagyon fáj... még most is... Könnyeimmel küszködve és szipogva próbálom elfogadni a megváltozhatatlant.
Itt a nagymamám.... 80 éves, és szeretném, ha még látná a dédunokáit. Mindent megteszek érte, hogy boldog legyen, hisz csak én vagyok neki... Csak rám számíthat...
Tudom nagymamim, hogy nem olvasol soha, de nagyon szeretlek és mindig vigyázni fogok Rád, mint ahogy Te tetted gyermekkoromban.

A nyuszi ajándéka....

... lehetett volna jobb is.
Egy teljesen jól induló nap végére a rendőrségen kötöttem ki. Nem öltem meg senkit, bár az eset után elég közel álltam ahhoz, hogy megtegyem azzal a szerencsecsomaggal, aki összetörte az autóm. Remélem miután bevonják a jogsiját majd megtanul vezetni és addig vizsgáztatják, amíg a parkolás is menni fog neki. Az az idóta nem tudott kifordulni az icipici autójával egy legalább 5 méteres helyen ( ami előtte volt) úgy, hogy ne menjen neki az autómnak, amely merőlegesen parkolt az övére. De könyörgöm, az ilyen minek ül autóba?????
Esti vásárlásunk untán felugrottunk nagymamihoz, és az a rövid idő alatt megtörtént a baleset.
Lementünk, beültünk az autóba és épp indulni akartam, amikor láttam, hogy egy hölgy, babával a karján közelít az autóhoz és szemmel láthatóan valamit mondani akar.
Lehúztam az ablakot és közölte, hogy egy ezüst színű Toyota Yaris belement az autómba és elhajtott. Annyit kiszólt a sofőr, hogy a 40-es lépcsőházban lakik. Elsőre még azt se tudtam, hogy melyik utcára gondol, mert 100 méteres körzeten belül 3 utcának is megtalálható a 40-es száma.
A mai napig nem vagyok benne biztos, hogy melyikre értette, de én automatikusan a legközelebbire gondoltam. A babás hölgyről kiderült, hogy nagymamám szomszédja és szívesen segít, ha tanúskodni kell vagy bármi más felmerül.
Nagyon sokat segített, hogy látta, mert különben nem tudtam volna mit mondani a rendőröknek.
Miután hazaértünk, felhívtam a rendőrséget és megtettem a feljelentést. Fél órán belül kint is voltak és megnézték az autót. Megegyeztem velük, hogy a rendőrség előtt találkozunk, ők még elmentek a helyszínre hátha ott az autó. Ha minden igaz, akkor ott is volt az autó, ugyanis a rendőrök azzal fogadtak, hogy találtak a leírásnak megfelelően egy ugyanolyan típusú kocsit, amelyen friss sérülések voltak és szinte biztos, hogy az lehetett. Kinyomozták, hogy székesfehérvári a tulaj, és ez egy kicsit megnehezíti a nyomozást, illetve meghosszabbítja a folyamatot.
Miután lerendeztük a papírmunkát, odamanetm a mami elé, hogy én is felírhassam magamnak a rendszámot és képet csináljak az elkövető autóról. Kiszálltam a kocsiból, kivettem az elemlámpát és elkezdtem körbejárni a parkolót. Már akkor észrevettem, hogy egy zöld Fiat Puntoban ül egy pasi és figyel. Megfordult a fejemben, hogy hátha a nőnek valami hozzáratozója és valami bosszún töri a fejét, mert esetleg meglátták a rendőröket, hogy kint voltak és az autó körül nézelődtek. A pasi a Fiatban megvárta, amíg visszaülök az autóba és csak azután hajtott el. Mellesleg a Yaris már nem volt addigra ott, és azóta is keresem.
Mivel cserbenhagyásról van szó ezért, ha elkapják, akkor nemcsak a kárt kell a biztosító felé megtértitenie, de még kap egy jelentős pénzbüntetést is és a jogsiát is elveszik legalább fél évre.
Én nem érzem jobban magam ettől, mert ettől az autómon még ugyanúgy ott a kár és csináltathatom meg...
Nem is értem az ilyen embereket, nem ez lenne a megoldás. Ha normálisan állt volna hozzá és meghagyja az adatait, akkor a biztosító és a rendőrség bevonása nélkül is le tudtuk volna rendezni.
Most már csak attól tartok, ha lezárul az ügy és meglesz a tettes, akkor nehogy bosszú által vezérelve, újabb kárt tegyen az autómban....
Addig meg se csináltatom az autóm, amíg nagyi is el nem költözik.
Kb. 2 hónap és már semmi se fog ide kötni a munkámon kívül, de akkor nagy ívben elkerülom majd még a ház környékét is...

Denmark

Na, oda megyek :)
Nevem napját ott fogom ünnepelni sok kollégával, a világ minden részéről.
21-én utazom és másnap kezdek okosodni.
Nem kis meglepetésemre, tegnap érkezett a quality manager-től egy e-mail, amiben engem delegált egy dán tréningre. Legalább háromszor el kellett olvasnom, mire rájöttem, hogy jól olvasom és a fejtágítás Dániában lesz. A végső bólintás után a szám kétszer körbeérte a fejem. Alig vártam, hogy mindenkinek elújságoljam. Persze ezt csak azok tudják felfogni, akik már bújtak hasonló cipőbe. Nem jellemző, hogy valaki egy éves munkaviszony után már kijut ilyen tréningekre, úgyhogy nagyon szerencsésnek érzem magam. És.. ez még nem minden. Nem egy unalmas, száraz, használhatatlan képzés lesz, hanem egy olyan, ami nagyban meg fogja könnyíteni a munkám napi szinten. Sok okos ember összedugta a fejét és kitalálták, hogyan lehet a slow movereket hatékonyabban, rugalmasabban kezelni SAP szinten.
Visszaolvasva, az utolsó mondatom kicsit érthetetlen, nem SAP felhasználók körében, de ennyit megengedhetek most a nagy örömömben. A hangsúly úgysem azon van.
Már most azon gondolkozom, hogy vajon milyen idő lesz akkor ott és milyen ruhákat kell vinnem.
Mennem kell.... Dr. House...
Ígérem gyakrabban fogok írni és értelmesebbet, de annyi minden leköt, hogy erre jut a legkevesebb időm.
7végén, amikor az embernek elvileg több ideje van, akkor meg valahogy soha nem vagyok hajlandó huzamosabb ideig a gép előtt ülni. Ülök eleget 7közben, munkában... A 7vége az nekem szinte szent.. Pihizünk, tévézünk, főzök (ez nem elírás, E/1, mivel apa nem szokta aktivizálni magát főzés terén) :D Nem is várom el... Egyszer Ő csinált ebédet és napokkal később, még én dobtam ki a maradékot. Nem értem miért, de valahogy nem fogyott el. Biztos túl jó volt és sajnáltuk megenni a másik elől... Egészen addig, amíg meg nem romlott.
Majd a közös kis konyhánkban megszerettetem Vele és bevezetem a főzés rejtelmeibe.
Ma már kerteket is nézegettem. Mindig is szerettem tervezgetni és a kert nagyon fontos. Az lesz a béke szigete.. ahol mindig el tudunk majd lazulni.... Bárcsak ott tartanánk már, hogy a virágokat kell válogatni....

Komment írása

Többen reklamáltak már, hogy nem tudtak kommentet írni nekem a blogomra, ezért úgy döntöttem, hogy tartok egy rövid kis ismertetőt arról, hogyan is lehet. :)
Nem nehéz.

1. lépés
Minden bejegyzés végén van egy olyan rész, ahol a dátum és egyebek vannak.
Ott van az, hogy 0 megjegyzés. Arra kell rákattintani, és akkor beugrik egy új oldal.
2. lépés
Jobb oldalon van fent, hogy MEGJEGYZÉS KÜLDÉSE.
Alatta a fehér kockába be kell írni a szöveget, amit közölni szeretnétek velem.
FONTOS!!!! Az üzenetetek után légyszi írjátok alá, hogy tudjam ki is írta.
3. lépés
Ez alatt van néhány betű elfolyva picit.
Ezeket a betűket kell a szóellenőrzés után található kis hasábba beírni, ami után egy mozgássérült jel található.
4. lépés
Identitás választása:
Itt menjetek le a legvégére és válasszátok ki, hogy NÉVTELEN. Így a legegyszerűbb és nem kell hozzá semmilyen regisztráció sem. Ezért kértem, hogy írjátok az üzenet végére, hogy kik vagytok, mert itt a névtelen van bejelölve.
5. lépés – és egyben utolsó
Rá kell kattintani az üzenet küldésre.

Ha bárkinek lenne további kérdése, akkor jelezze valamilyen úton..

Most már várom a sok-sok üzenetet :)

Ákos - Ilyenek voltunk

Ha már ilyenek voltunk....

Mi a kapukód?

Este már elkezdtem fűzni Edinát, (sógornőm és családjának nagy barátnője) hogy jöjjön el és aludjon itt, mert egy hadseregre főztem (utólag kiderült mi egy remek 2 személyes hadsereg hősei vagyunk) és legalább Ő is egy kicsit kimozdul...
Órákon keresztül csábítottam minden földi jóval. Egyedül sajgó vagy éppen nem tudom milyen hátsójának az ápolgatását nem vállaltam, de még egy derékkenegetést is beígértem. Minden bájt és fortélyt bevetettem, de csak nem akaródzott elindulni...
Nem is jött, amit utólag remélem megbánt :P
Egész este a konyhában ültünk és az élet nagy dolgairól beszélgettünk és rengeteget nevettünk. Talán ehhez a bor is hozzásegített, mert a 2. üveg után már alapból mosolyra állt a szánk.. Hát még a nyelvemben a varrat, ami addigra már inkább egy szúrós tüskére emlékeztetett.
Éjfél után valamit meg akartunk osztani Edinával. Nem emlékszem pontosan mi volt az, de az biztos, hogy baromi fontosnak hittük akkor.
Ekkor jött az ominózus kérdés.
Ahogy felvette a telefont, volt egy galád ötletünk, illetve életem értelmének. Csacsi csak annyit kérdezett, "hogy mi a kapukód".
Edina álomittasan elmotyogta és kisétált a bejárati ajtóhoz és várt... várt és várt. Mi addigra már nem voltunk vonalban. Nem is tudtuk volna megállni nevetés nélkül.
Letettük a telefont és hangosan vihogva néztünk a kommunikáció legelterjedtebb eszközét, hogy mikor csörren meg.
5 perc múlva Edina visszasétált a szobájába, hogy felhívjon minket, hogy hol a fenében vagyunk és miért nem sikerült bejutnunk. Ő hallgatott, fülelte a neszeket a lépcsőházban és messiásként tekintett a villanyra, hogy mikor kapcsolódik fel...
Csend honolt, se lift, se lámpa, se léptek...
Akkor mondtuk meg neki, hogy mi vagy 50 km-rel messzebb vagyunk, egy másik ajtónál, amihez nem kell kód.. Max egy üveg bor belépőként. :)



Ilyenek voltunk....

Kiforrtam

Vagy be? :)
Ma kiszedték az utolsó varratom is. Jelentem jól vagyok, csak még kicsit húzodik. Idővel remélem ez is elmúlik... Orvosom ma is nagyon aranyos volt. Soron kívül elsőnek mehettem be és vigasztalásul kapok egy körpanorámás röntgent is. :)
1-2 héten belül vissza is nézek, mert le akarom a nyelvem is ellenőríztetni.

Kicsit más...

7végén gyarapodott a békagyűjteményem. Mióta békára emlékeztető autóm van, azóta békamánia van nálunk, Füles után.
Valentin napra Csacsim meglepett egy ölelkező békapárossal, 7végén pedig sógornőm egy békás kulcstartóval. Karácsonyra már kaptam egy apró békakirályfit, de a mostani viszi a pálmát.
Ez egy kb. 10 centis béka 4 centis kukival és két golyócskával.
Visítottam a nevetéstől, amikor megláttam. Tegnap épp megmutatni készültem nagymamámnak, amikor elkezdtem morzsolgatni a hegyét és azt vette észe hogy tőben elég laza a varrás. Kicsit megpiszkáltam és akkor láttam, hogy mozog. Az hagyján, hogy mozog, de ki lehet egy zsinóron húzni és akkor elkezd vibrálni. Egészen addig amíg a zsinór vissza nem húzódik és a kis fütyi a helyére nem kerül.
Hát ezért volt az olyan laza tőben. :D





Cicám úgy gondolta:

Ennek csak ekkora van?!!!




Erről ennyit... Brekkk :)

Felvágták a nyelvem....

..de nem ám akárhogy.. 3 hónap után rászántam magam, hogy visszamenjek a dokihoz, hogy kicseréltessem az ideiglenes tömést. Egy hét után kellett volna visszamennem, de lebetegedtem és mivel nem voltak fájdalmaim a gyógyulás után, ezért halogattam, amíg lehet.
Tegnap elhatároztam, hogy még mielőtt gond lesz, visszamegyek.
Ma lecsüccsentem és egész nyugodt voltam a körülményekhez képest. A doki kikaparta a gyógytömést és szépen betömte véglegessel.
Haraptam egyet, hogy megnézze nem lett-e túl magas. Az lett.. elővette a csiszolót és elkezdte formára igazítani. Nah, ekkor jött egy kis bibi. Hirtelem fájdalom nyilalt a fogam mélyébe és én erre ösztönösen elrántottam a fejem...
Ezt nem kellett volna, mert a nyelvem egyből testközelbe került a csiszolóval. Kb. 4 centis részen szépen végighasította. Dőlt a vér és tehetetlenül szemléltem, hogy mi lesz.
A doki nagyobb pánikban volt, mint én. Ő látta is mi történt, én csak éreztem. Amikor megláttam a riadalmat a szemében, akkor fogtam fel, hogy ez nem vicc és elkezdett remegni mindenem.
Átkísért a műtőbe, ahol alá kellett írnom egy műtéti beleegyezést, bemosakodott és előkészített varrásra. Addigra már megszabadultam 2 dl vértől és kezdtem szédülni a fájdalomtól és az ijedelemtől.
Kihúzta a nyelvem, körbeszurizta és nekilátott a műtétnek. Pár perc alatt összevarrta 4 öltéssel. Semmit se éreztem, csak azt, hogy könnyes a szemem az ijedtségtől.
Gyengéden letörölgette és megsimogatta az arcom. Addigra már a doki is megnyugodott és szerintem bánta, hogy kiabált a baleset után.
A műtét végén jót nevettünk a szeleburdiságomon és megígértem, hogy legközelebb igyekszem magam visszafogni.

Annyira siettem, hogy a TAJ kártyámat ott hagytam. :D

Jah, a műtét után visszasétáltunk a rendelőbe és befejezte a tömés csiszolását, mintha mi sem történt volna. Az én kezeim és lábaim még akkor is remegtek....

Szeretlek...

...őszintén és tiszta szívből...
Úgy érzem az elmúlt 24 órában még közelebb kerültünk egymáshoz...
Boldogsággal tölt el, ha Rád gondolok...

Ui: Akinek szól az érti... Kedves olvasóim pedig épp egy szentimentális pillanatnak a tanúi lehetnek. (Uhhh.. ez most hosszú "Ú" vagy rövid "U"????) :o)
Igen, ez is én vagyok, mégha meglepő is.

Furcsa 24 órán vagyok túl, de megtanultam, hogy a számomra igazán fontos emberek minden körülmények között mellettem állnak.

Köszönöm, hogy vagytok nekem. :)

Vigasz

Tegnapi napom után kellett valami, amivel kiengesztelhetem magam. Megtettem.
Rendeltem két parfümöt.
Salvador Dali – Laguna
Bvlgari - Petits et Mamans

Mert megérdemlem :)

Bal lábbal keltem...

.. mert a jobb bokám kiment. Tegnap elszenvedtem egy kis balesetet és a bokám azóta is sajog.. Tegnap azt mondtam, ha ma nem múlik el, akkor elmegyek dokihoz. Ma azt mondom, hogyha holnap is fájni fog, akkor majd este megyek dokihoz. :)
Bal lábas ébredésem után még két kis apró incidens emelte a nap hangulatát. A pokol ugye felfelé van? Mert csak akkor érvényes ez a hangulatemelés..... Ez csak vmi szóvicc akart lenni, de már én se értem mi volt vele a célom :D
Szóval betértem a kis boltocskámba, ahol mostanában a reggelimet szerzem be.. Kiválasztottam a 100 féle inyencség közül a leginkább kedvemre valót és kértem mellé egy doboz cigit. Na ekkor kezdődött a gond.. Átadtam a pénztárcámban lapuló nagyobb címletet és erre közölték, hogy nem tudnak visszaadni. Valahogy összekapartam a reggelire való aprót, de a cigire már nem maradt.
Beültem az autóba és elkezdtem majszolgatni a kakós csigámat és haladtam a kietlen úton, amíg elértem a parkolóba.
Kiszállván az autóból, felfigyeltem egy foltra a beige üléshuzaton... Friss, nedves folt volt. Előtte a táskám volt ott és egyből megnéztem, hogy mi folyik ott.. vagyis benne.
Amikor realizáltam a nedvesség forrását, egy kisebb szívrohamot kaptam... Nem tudom hogyan, de eltörött a kedvenc parfümöm, amit drága sógornőmtől kaptam...
Annyira boldog voltam, amikor megkaptam, mert tudtam, hogy magamnak mostanában nem tudok ilyet venni és azért is örültem neki, mert fontos számomra akitől kaptam. Ez volt az illatok illata.. Az az illat, amit a megjelenése óta imádtam és csak különleges alkalmakra használtam. Most is spóroltam vele és nem használtam minden nap... És tessék.. Semmi se maradt belőle...
Teljesen elkeseredtem és elkezdtem pityeregni, mint egy kisgyerek, aki eltörte a poharát és fél, hogy leszídják.
Amikor a zsebemhez nyúltam, hogy idegességemben rágyújtsak, rájöttem, hogy összesen 3 szál cigretta áll a rendelkezésemre, egészen estig... Hisz nem tudtak visszaadni...
Beértem a helyemre és elkezdtem kipakolni az illatozó táskám... akkor találtam az egyik zsebben egy ezrest.. A cigipénz, ami a boltban jól jött volna.
Talán, ha akkor megtalálom és talán, ha sikerül megvennem a cigit és talán, ha nem kell bosszankodnom, akkor a parfümöm se tört volna össze.
Túl sok a ha.. Biztos kiérdemeltem ezt valamivel... Mindenesetre, aki rosszat kívánt nekem, annak száradjon ki az agyvize.
Lényeg, hogy ezek az események megbélyegezték az egész napom. Az engem körüllengő chanel chance illat minden másodpercben emlékeztetett arra, amit elvesztettem...
Most kezdek magamhoz térni, ezért el is megyek is kicsit a dolgomra...

Ilyen blog és olyan blog...

Előbb eszembe jutott, hogy milyen blogok is vannak.

Nagyon sok létezik...
Van pl. a naplószerű, elmesélem mikor keltem, mikor ettem, mikor dugtam és mikor szartam.. Ezek azok, amiknek nincs mondanivalójuk... Memóriagondok esetén kiváló, könnyen elő lehet hívni a klavin gépelt sorok közül, hogy mitől is van lila pecsét a kedvenc fehér melltartón. Ugyanis ott tuti leírja a szerző, hogy május 38-án dél környékén épp egy lila, műanyag hatású fánkot evett egy trendi kávézóban és a lilás bevonat folyékonyabb volt a kelleténél és még a polar felsőn át is foltot hagyott.
Ezeket nem szeretem...
El lehet mesélni dolgokat, ha van értelme... De nem szeretnék ítélkezni, hisz nem vagyunk egyformák... és a blog mindenkinek mást jelent.

A következő csoport az elvont blog. Egyre divatosabb ilyet kreálni.
Írjuk le épp mit gondolunk és majd lesz belőle valami. Ezekből lesznek az olyan irományok, amelyeknél nem tudod eldönteni, hogy sírj vagy nevess vagy csak megforgasd a szemed. Az ilyenek legtöbbször szintén semmitmondóak a hétköznapi ember számára. Amikor valaki a másodpercenként változó gondolatmenetét osztja meg velünk, az nem jelenti azt, hogy nekünk érteni is kell. Mindenki másra asszociál...

Aztán van a "közérdekű" blog, ahol napi problémákkal foglalkoznak, híreket elemeznek és felhívják a fogyasztói társadalom figyelmét a mindennapi élet bajára, hibájára, sikerteleneségére, eseményére, örömére, stb.
Ezek jók, lehet belőlük okulni, tapasztalni és néha tényleg hasznos infókkal szolgálnak.

Végül, de nem utolsó sorban vannak a BLOGOK. Legalábbis nekem ez jelenti az igazi felüdülést.
Olvashatok ezekben visszaemlékezéseket, szerelmi történetek szövődését, gondolatok értelmezését és magyarázatát, életérzéseket..
Vagyis ez olyam vegyesvágott, mint egy jó zöldségeleves. Mindenki a saját ízlése szerint alakítja és gazdagítja.. Egy kis ez, egy kis az... Mindenből van benne egy pici, egyénenként válogatva az ízvilág.

Nagyjából ez van.. Számomra...

Vitatkozni meg lehet erről. :)

Nem írok...

... legalábbis nem itt. Amiről itt írnék, arról nem akarok. Vannak olvasóim, akikre nem tartozik minden. Úgyhogy maradok a semleges, semmitmondó, unalmas bejegyzéseknél.

Nagyon sok olyan téma van, amit szívesen boncolgatnék, de se párom, se magam nem akarom kellemetlen helyzetbe hozni, ezért ezektől eltekintek.. Jó messzire.. olyan messzire, ahova már senki se lát. :)

Majd írok Kamu cicám vicces megnyilvánulásairól, Dandy kutyám nehézkes sétáiról és autós kalandjaimról...

Egyenes út a nézettségem redukálásához. :D

Sosem szerettem azokat a blogokat, amelyek valaki napjának a történésről szól.. hacsak nem valami maffiavezér vagy illuzionista...

"Nagyi" blogja

A mai nap is az olvasás jegyében telik. Rátaláltam egy 62 éves hölgy naplójára, amelyben igazi szívmelengető történeteket lehet olvasni. Mesél a mindennapi életéről, gyerekkoráról és eddigi tapasztalatairól. Nagyon örülök, hogy végre nem huszonévesek blogját böngészem, hisz sokat lehet tanulni az idősebb korosztálytól és számunkra teljesen más világot mutatnak be és más szemszögből látják napjainkat.
Minél többet olvasom, annál inkább rá kell jöjjek, hogy mennyi bölcsességgel és igazsággal áll az élethez. Olyan dolgokat ír, ami teljesen nyilvánvalónak tűnik nekem is, de valahogy soha nem fogalmaztam meg ilyen módon.
A gondolataim elkalandoztak a sokadik bejegyzés olvasása után és azon agyaltam, hogy mi lenne, ha sok év távlatából írnám meg az élményeim, életem kalandjait. Áldás-e vagy átok, hogy a mai modern világban, számítógépen felnőve napról-napra írok?!
Vajon más szemmel látom-e majd a most átélt dolgokat? Vajon hogyan fogalmaznám meg ezeket 20 év távlatából? Történik-e velem olyan, amit érdemes lenne megírni annyi idő után?
Megvan ennek az előnye is és a hátránya is. Ma tényként, realisztikusan írom le mindennapi életem a maga jóságával és szomorúságával. Az idő azonban mindent megszépít. Idővel mindenre találunk magyarázatot és vigaszt és a fájó emlékek is elhalványulnak, a szép emlékek pedig még szebbnek tűnnek.
Egy előnyét látom, 20 év múlva majd nevetve fogom megmutatni a gyerekeimnek, hogy az Ő anyukájuk, a maga komolyságával vagy éppen bohóságával hogyan élte az életét és milyen problémái voltak. Nem bánom, hogy napló írásába kezdtem, hisz néhány kedves olvasóm rendszeresen bíztat az írással, és mindig hálásan reagálnak egy újabb bejegyzésre.
Mások nyomorúságát, bánatát olvasva mindig rádöbbenek, hogy szerencsésnek mondhatom magam, azért, ami az életemben adatott eddig és hálás lehetek a családomnak és szeretteimnek, hogy mit értem el idáig. Ne mindig csak az anyagi javakat nézzük, hanem a morális és emberi értékeket… Becsüljük meg, amink van és ne legyünk telhetetlenek…

Köszönöm „nagyi”, hogy megosztasz sok szép és számodra fontos emléket velünk, amiből tanulhatunk és átértékelhetjük az életet és azt, hogy mi az, ami fontos.

Kutyául haladok....

Megérkezett az első felajánlás. A tanulmámyaimra már remdelkezésemre áll 2000 Ft. :D Már csupán a százszorosa hiányzik.. Az semmi.. Már csak száz embert kell találnom, aki ad ugyanennyit. Mi az nekem?!

Azt hiszem más pénzkeresti módszert kell találnom, mert ebből nem lesz kutyamasszőri képesítés. Nem adom ám fel. Ki is találtam, hogy mivel teremtem meg az iskolára kellő pénzt. :D Festeni fogok.. Mégpedig Rosina Wachtmeister képeket és sok-sok pénzért eladom őket. :D Ugye milyen remek ötlet?

Inkább elteszem magam holnapra, hátha megálmodok valami hasznosítható dolgot.

Kutyaparadicsom

Teljesen lázba jöttem, ahogy olvasgattam a kutyakozmetikus tanfolyamról. Ha elkezdek félretenni havi x ezer Ft-ot, akkor kb. 1-2 év múlva el is fogom tudni végezni. :D
Kutyakozmetikus és kutyamasszőr. Ez a párosítás kifejezetten tetszik. Annyi sznob emberke van, akik nem sajnálnak ilyenre áldozni, hogy megfelelő reklámmal igen jövedelmező mellékfoglalkozás lehetne. Lelki szemeim előtt már látom is a kis kuckót, ahol ezt el tudom képzelni. Azt hiszem ez is csak egy álom marad, mert az anyagi fedezet nem lesz meg egyhamar… Ez végre valami olyan lenne, amit szívből szeretnék és tudnék csinálni, hisz kellő figyelmet és törődést az állatok meghálálnák. Bááár… El tudom képzelni, hogy milyen értetlenül állnak egy kiállítás előtt, amikor agyon vannak tupírozva, fésülve és saját társaikat megtévesztő illatfelhőben pompáznak.
Mi lenne, ha létrehoznék egy alapítvány a tanulmányaim támogatására?
Alapítvány Kedvenceink Lelki és Testi Szépségéért. Hmm??
Támogatók jelentkezését várom kommentben és e-mailben. Persely nálam, de a bankszámlaszámom is publikálom szponzor jelentkezése esetén. Cserébe az első kezelés mindenkinek ingyenes és ajándék kutyagumit adok. :D

Túlolvasott....

...lettem ma.
Egész nap a neten böngésztem érdekes blogok után. Sikerült is párat találnom. Esti rohangálásom után leültem a gép elé és mindenféle irományokon csemegézve rájöttem, hogy amit csinálok az bohóckodás. Valaki már megírta helyetem, hogy úgyse tudjuk visszaadni az érzést, amit átélünk, hisz képtelenség másoknak leírni egy illatot, egy látványt vagy akár egy hétköznapi tárgyat. Minden tiszteletem és elismerésem azoké, akiknek ez sikerül.
Persze a blogok nagy része nem erről szól. Nekem jól esik leírni a pillanatnyi gondolatom, amit nem tudok mással megbeszélni, vagy akár egy kósza elképzelést, ami talán arra se érdemes, hogy kibeszéljem. Beleolvasgatva régi bejegyzéseimbe, jókat mosolygok magamon, mert néha magam se tudom, hogy akkor mit akartam közölni a nagyvilággal.
Ma olvastam egy nagyon lebilincselő naplót és rádöbbentett arra a tényre, hogy én soha nem leszek képes ennyire kitárulkozni. Sóvárogva kalandoztam el, hogy mi lenne, ha én is hasonló nyíltsággal vállalnám fel az intim életem, fájdalmam, örömöm.
Nem tudnám megtenni. Agyam legmélyén mindig megíródnak ezek a részek is, de talán gyáva vagyok ahhoz, hogy publikáljam.
Nem merek szembesülni azzal, hogy valaki túl sokat tudjon rólam.
Nem merem felvállalni az érzéseim a nyílvánosság előtt, mert tudom, hogy vannak emberek, akik visszaélnének ezzel. Így maradok a semmitmondó, közömbös témák boncolgatásánál.
Ez a bejegyzés is túl sokat árul el rólam...

Perez Hilton

http://perezhilton.com/

Itt is ajnánlanám az érdeklődök figyelmébe :D

A szöveg haláli :D

Azt hiszem ihletet kaptam... Hmm...

Új év, új célok

Tavalyi évre nem voltak céljaim, csak elképzeléseim és mégis sok mindent elértem.
Visszatekintve és mérlegelve, elmondhatom, hogy egy színes, eseménydús és örömökben teli évem volt. Idővel az ember a rosszat elfeleljti. Én is ezt teszem.
Év elején váratlanul belecsöppentem egy kapcsolatba, amit nem mindenki nézett jó szemmel és voltak, akik megpróbáltak keresztbe tenni, de nem sikerült. Pár nap egymás nélkül, csak arra volt jó, hogy rádöbbentünk az igazi érzéseinkre. Hiába volt ott a lehetőség, hogy mással bármi is alakuljon, egyikünk se tudta volna megtenni, még gondolatban sem. Egyszer se ingott meg ez az érzés, még akkor se, ha néha elbizonytalanodtunk és elbizonytalanodni normális. Ha valaki sok időt tölt egyedül, akkor sokkal nehezebb alkalmazkodni és egy kapcsolatban a tolerancia és alkalmazkodás alap. Közösen túljutottunk az akadályokon, amelyek megerősítették a kettőnk közötti kötődést. 1 év szingli élet után (aminek minden percét élveztem)nem gondoltam volna, hogy ilyen jó az, amikor van kihez bújni minden este. Ez a szentimentalizmus már a korral jár. :)
Úgy tervezem, hogy idén tovább építgetem a jövőmet, ill. jövőnket. Szerencsémre egy remek, megértő, vicces és szerető családba csöppentem és ez nekem nagyon fontos.
Ennél többet nem is lehet kívánni és nem is akarok.
Vágyaim vannak, elképzeléseim... a közös életünkről, a házunkról... családról... de mindent a maga idejében. :)